A 75. évforduló előestéjén négy volt munkatárs tekint vissza a Faborynál eltöltött pályafutására. Néhányan közülük már a hatvanas évek végén megkezdték karrierjüket. A négy volt munkatárs, akik egyben jó barátok is, számos emléket osztanak meg a „régi szép időkből”.
Fotó: Hugo Smet, Cees Fouchier, Wim Jansen és Hans Oosterbaan visszaemlékeznek.
A négy barát egy ködös hétfő reggelen találkozik a tilburgi Laurent Janssensstraat utcában. Egy megálló a kávégépnél gyorsan előhozza az első emléket: „Emlékeztek, amikor a dolgozók alátéteket tettek a gépbe aprópénz helyett?” Felhangzik az első nevetés.
Hugo Smet mindössze egy éve dolgozott a Faborynál, amikor beköszöntött a gazdasági recesszió. A Fabory (akkor még Borstlap) szintén megérezte a hatásait a kilencvenes évek elején. A családi vállalkozás határozottan lépett: az ideiglenes munkavállalókat hazaküldték, az irodai dolgozók pedig heti egy napot segítettek a raktárban. Ez mindenki számára előnyös helyzetet teremtett. Az irodában dolgozók megismerték a raktári munkát, és jobban megértették a terméket. Hans: „Valódi ‘mi’-érzés volt. A kereskedelmi igazgató is részt vett. Neki a nagy anyákat kellett válogatnia” – mondja mosolyogva.
Hugo: „A gazdaság akkoriban összeomlott. Ennek ellenére nem kerültünk veszteségbe.” Abban az évben mind a négyen heti egy-két napot dolgoztak a raktárban. „Fel akartunk készülni arra, amikor a gazdaság ismét fellendül. Ezért kitisztítottuk a raktárakat, a régi készleteket pedig új Fabory dobozokba tettük. Az új árut az akkori piaci árakon szereztük be. 1995 elején a gazdaság fellendült, és mi learattuk ennek gyümölcsét.” Hans: „Ez volt az a pillanat is, amikor az elsők között ruháztunk be számítógép-vezérelt raktárba, ami akkoriban rendkívül innovatívnak számított.”
Mind a négyen egyetértenek: aki a Faborynál kezdett dolgozni, egy család részévé vált. Mindig ‘mi’-ként beszéltek. Hugo: „Rendszeresen ünnepeltük a jubileumokat, 25 vagy 40 év szolgálatot. 16.00 órakor fogadást tartottunk, este pedig meghívtuk az ünnepeltet vacsorára a családjával és a vezetéssel. Végül egy arany kitűzőt adtunk át neki, amelyet büszkén viselt a zakó hajtókáján.” Wim is jól emlékszik erre: „John Borstlap mindig azt mondta, hogy a legnagyobb tőkéje a vállalatnál dolgozó emberek.”
A volt munkatársak a P&O, az értékesítési és az IT-osztályokon dolgoztak. Hans Oosterbaan végül a leghosszabb munkaköri címet kapta: manager of operations-critical systems IT. Jól emlékszik arra a több száz lyukkártyára, amelyek nap mint nap megfordultak a kezében. Végül automatizálási vezetőként többek között az SAP-rendszerért is felelős lett.
A lyukkártyákat tálcákba rendezték, csomagjegyzékekké, majd később számlákká dolgozták fel. „Már 1973-ban is egy fejlett számítógépes rendszert használtunk erre, két fix és két cserélhető lemezzel.” A számítógép teljes kapacitása 2,5 MB volt. „Az egész vállalat ezt használta.”
Hans mottója mindig az volt: mérni annyi, mint tudni. A számítógéphez később csatlakoztatott monitorok darabonként 15 000 guldenbe kerültek. Hans úgy döntött, hogy összehasonlítja a számítógép túl hosszú válaszidejét egy munkavállaló órabérével. Grafikonja döntő volt: beruházás. „A Faborynál ez mindig egyértelmű volt: ha a folyamat túl lassú, és segíti az ügyfelet, akkor bele kell vágnunk.”
Wim Jansen a hatvanas évek végén az első Fabory-munkatárs volt Tilburgból, aki naponta vonatozott Brabantiából Scheveningenbe a betanulási programja miatt. „Az utcától, ahol voltunk, mindössze két perc sétára volt a strand.” A visszaút sem volt büntetés, mivel a Rotterdamból Tilburgba visszautazó PTT-dolgozókkal együtt ő és kollégái számos Hoogjassen-partit játszottak. Később a Special Accounts felelőse lett, és többek között a Tata Steel (akkor Koninklijke Hoogovens) és a Holland Vasút portfólióit kapta meg. „Karel a fiával, Johnnal együtt képzett engem” – mondja Wim. Ennek eredményeként Wim egyre jártasabb lett a kereskedelmi számításokban, és később ezt a készséget átadta a Fabory központokban dolgozó kollégáinak is.
Azok, akik abban az időben a Faborynál állásra jelentkeztek, számíthattak arra, hogy rákérdeznek a családi háttérre. Wim: „Egy középosztálybeli családból származó jelentkezőt azonnal fel tudtunk venni. Akkor tudtuk, hogy egy gyakorlatias mentalitású emberrel van dolgunk.”
Fotó: Az 1980-as években a teljes vállalat által használt egyik első számítógépes rendszer.
Amikor Cees Fouchier a számviteli osztályon kezdett dolgozni, a folyamatok éppen automatizálás alatt álltak. A bérszámfejtést listákon számolták. Aki megkérdezte tőle, mennyit keres egy munkavállaló, azt a választ kapta: „Sokat”. Ha valaki egy kicsit kíváncsibb volt, a kérdés egy igazgatósági tag fizetésére vonatkozott: „Nagyon sokat”.
1991-ben Hugo Smet csatlakozott utolsóként a munkatársak csoportjához. A felvételi folyamat időt vett igénybe, ezért óvatos voltam. „A lezáráskor el kellett mennem Karel úrhoz Poppelbe, ami tanulságos és kellemes estévé vált sok borral; Karel nagyszerű ember volt, a vállalat nagyapja.” Hugo a szervezeti struktúrát laposnak írja le, kevés szinttel és rövid kommunikációs vonalakkal. „Abban az időszakban a Fabory egyre tovább terjeszkedett. Hét közben Tilburgban dolgoztam, hétvégén pedig Prágába, Budapestre vagy Varsóba repültem új munkatársakat felvenni.”
Lassan, de biztosan az összes többi ország rendszere csatlakozott a tilburgi központi számítógéphez. Végül még egy számítógépet hozzáadtunk. Hans: „Az, hogy az egyik számítógép át tudta venni a másik szerepét, akkoriban már nagy lépésnek számított.”
A családi vállalkozás érzése sokféleképpen megmutatkozott, jó alap- és kiegészítő munkafeltételekkel. Az új kollégáknak harminc kilométeres körzeten belül kellett lakniuk a Faborytól. A nyári időszakban mindig szükség volt extra munkaerőre, és a segítség sosem jött messziről: a munkatársak gyermekei a szünidő alatt rendszeresen kisegítettek a raktárban, hogy egy kis plusz pénzt keressenek.
Ha a rendszereket bővíteni vagy cserélni kellett, a húsvét, a mennybemenetel vagy a karácsony körüli napokat választották. A következő hétfőre mindennek újra működnie kellett. Hans: „A Borstlap család ilyenkor mindig eljött megnézni a munkát. Amikor elkészültünk, mindenkinek jutott étel.” Születésnapokon a munkavállalók VVV-utalványt kaptak, amelyet – ha lehetett – személyesen John Borstlaptól vehettek át. A csúcspontok közé tartozott az éves karácsonyi ünnepség és a nyári grillpartij.
A férfiak általában már nem a Laurent Janssensstraat-on találkoznak; ez a hétfő kivétel. Most a Fabory nyugdíjas egyesületében találkoznak, amelynek már közel száz tagja van. A járványidőszakon kívül szívesen összegyűlnek egy italra a tilburgi Oude Markton is. A Fabory hetvenöt éve szép alkalom volt a közös visszatekintésre, de ez a négy férfi egyébként is így tesz. A Faborynál töltött idő meleg, családias barátságot teremtett számukra.
