Az alapítás 75. évfordulójának előestéjén négy korábbi alkalmazott visszatekint pályafutására a Fabory-nál. Némelyikük még a hatvanas évek végén kezdte a pályafutását. A négy korábbi alkalmazott, akik mellesleg jó barátok is, sok emléket megosztanak azokról a "régi szép időkről."
A négy barát egy ködös hétfő reggelen találkozik a Laurent Janssensstraat utcán Tilburgban. Amint megállnak a kávéautomatánál, gyorsan felmerül az első emlék: "Emlékszel, amikor a dolgozók még alátéteket tettek a gépbe érme helyett?" Felhangzik az első nevetés.
Hugo Smet még csak egy éve dolgozott a cégnél, amikor kitört a gazdasági válság. A Fabory (akkor még Borstlap) is megérezte a következményeit a kilencvenes évek elején. A családi vállalkozás döntött: az alkalmi munkavállalókat elengedték és az irodai dolgozók segítettek a raktárban heti egy nap. Ez egy mindenki számára előnyös helyzetet teremtett. Az irodában dolgozó alkalmazottak megtapasztalhatták a raktárban folyó munkát és jobban megértették a terméket. Hans: "Volt egy igazi közösségi érzésünk. A kereskedelmi igazgató is részt vett benne. Ő válogatta a vastag csavarokat”- mondta mosolyogva.
Hugo: "The economy collapsed in those days. Still, we didn't end up in the red." All four worked one or two days a week in the warehouse that year. "We wanted to be ready when the economy picked up. So warehouses were cleaned out, and the old stock went into new Fabory boxes. We bought in new stock at market prices prevailing at the time. In early 1995 the economy rose, and we reaped the benefits." Hans: "That was also the moment when we were one of the first wholesalers to invest in a computer-controlled warehouse, very innovative at the time."
All four of them agree: anyone who started working at Fabory became part of a family. They always spoke in the 'we' language. Hugo: "We regularly had a jubilee, 25 or 40 years in service. We held a reception at 16.00, and in the evening, we invited the jubilee for dinner with family and management. Last but not least, we presented the jubilee with a gold pin. That was carried forward with the lapel." Wim also remembers it well: "John Borstlap always said that his greatest capital asset was the people in the company."
Hugo: "A gazdaság összeomlott abban az időben. Mi mégsem lettünk veszteségesek." Abban az évben mind a négyen dolgoztak heti egy vagy két napot a raktárban. "Készen akartunk állni, mikor a gazdaság újra magához tér. Így aztán a raktárat kiürítettük, a régi raktárkészlet új Fabory dobozokba került. Új raktárkészletet vásároltunk az akkori piaci árakon. 1995 elején a gazdaság javulni kezdett és mi learattuk a hasznot." Hans: "Ez volt az a pillanat, amikor az elsők között fektettünk be a nagykereskedők között a számítógép vezérelt raktárba, ami akkor nagyon modernnek számított."
Mind a négyen egyetértenek: aki csak elkezdett dolgozni a Fabory-nál a család tagja lett. Mindig úgy beszéltek magukról, mint egy közösségről. Hugo: "Mindig megünnepeltük a munkában eltöltött 25 és 40 éves évfordulókat. Fogadást tartottunk 16.00 órakor és este, az ünnepelteket és családjukat meghívtuk vacsorára a vezetőséggel. Utoljára, de nem utolsósorban, az ünnepeltet megajándékoztuk egy arany kitűzűvel. Ezt elöl viselték a mellényzseben." Wim is jól emlékszik: "John Borstlap mindig azt mondta, hogy a legnagyobb tőkéje a cégnél lévő emberek."
A korábbi alkalmazottak a személyzeti és szervezési osztályon dolgoztak értékesítőkként valamint az informatikai osztályon. Hans Oosterbaan kapta végül a leghosszabb munkaköri megnevezést: kritikus rendszerek működtetési igazgatója az informatikai osztályon. Jól emlékszik a lyukkártyák százaira, amik naponta átmentek a kezén. Végül az automatizálási részleg vezetőjeként ő volt felelős egyebek között a SAP rendszerért is.
A lyukkártyákat egy tálcán rendezték el és csomagolási listákat alakítottak ki belőlük, majd számlákat. "Már 1973-ban fejlett számítógépes rendszert használtunk erre két fix és két mozgatható lemezzel." A számítógép teljes kapacitása 2,5 MB volt. "Az egész cég ezt használta."
Hans mottója mindig ez volt: a mérés tudás. A monitorok, amiket később egy computerhez kapcsoltak egyenként 15 000 guldenbe kerültek. Hans elhatározta, hogy összeveti a számítógép túlságosan hosszú reakció idejét egy alkalmazott munkaóra arányával. Az ő diagramja döntött: befektetés. "A Fabory számára ez sosem igényelt sok gondolkodást: ha a folyamat túl lassú és segít a vásárlónak, akkor ezt alkalmaznunk kell."
Wim Jansen volt az első Fabory alkalmazott Tilburgból aki az 1960-as évek végén minden nap vonatra szállt Brabantból Scheveningenbe az indukciós programjához. "Abból az utcából, ahol voltunk, egy mindössze kétperces séta volt a strand." A visszaút sem volt büntetés egyáltalán, mert a PTT alkalmazottaival, akik Rotterdamból utaztak vissza Tilburgba, ő és a kollégái sok Hoogjassen kártya játszmát játszottak. Később ő lett felelős a különleges ügyfelekért és megkapta egyebek mellett a Tata Steel (akkori nevén Royal Hoogovens) és a Holland Vasutak portfolióját. "Karel tanított be engem a fiával, John-nal együtt"- mondja Wim. Ennek eredményeként Wim egyre nagyobb szakértője lett a kereskedelmi matematikának, később pedig tanította is ezt kollégáinak a Fabory központokban.
Abban az időben bárki is jelentkezett munkára a Fabory-nál, számíthatott rá, hogy megkérdezik, milyen családból jött. Wim: "Aki középosztálybeli családból származott, azt azonnal felvehettük. Akkor tudtuk, hogy egy gyakorlati hozzáállással van dolgunk."
Amikor Cees Fouchier elkezdett a könyvelési osztályon dolgozni, éppen automatizálták a folyamatokat. A bérlistát papírcetliken számolták ki. Aki megkérdezte, hogy mennyit keres egy alkalmazott, azt a választ kapta: "Sokat". Ha egy kicsit kíváncsibb volt az ember és egy vezetőségi tag fizetéséről érdeklődött, a válasz az volt: "Elég sokat".
Utolsóként 1991-ben Hugo Smet csatlakozott az alkalmazottak csoportjához. A felvételi eljárás eltartott egy ideig, ezért óvatos voltam. "Végül el kellett mennem Karel úrhoz Poppel-be, ami egy tanulságos és kellemes este lett sok borral; Karel kedves ember volt, a cég nagyapja." Hugo azt mondja, hogy a cég szervezeti struktúrája lapos, kevés szinttel és rövid kommunikációs vonalakkal. "Abban az időben a Fabory egyre inkább növekedett. A hét folyamán Tilburgban dolgoztam, a hétvégéken pedig Prágába, Budapestre vagy Varsóba repültem, hogy új alkalmazottakat vegyek fel."
Lassan de biztosan a rendszerek, amik ezekben az országokban futottak, rácsatlakoztak a tilburgi központi computerre. Végül hozzáadtunk még egy számítógépet. Hans: "Az, hogy egy számítógép át tudja venni egy másik szerepét, óriási lépés volt abban az időben."
A családi vállalkozás érzése többféleképpen is megmutatkozott, jó elsődleges és másodlagos munkavállalói feltételekkel. Az új kollégáknak a Fabory 30 km-es körzetében kellett lakniuk. A nyári időszakban mindig szükség volt kisegítő munkásokra és a segítség soha nem érkezett messziről: az alkalmazottak gyermekei mindig kerestek egy kis zsebpénzt a nyári szünidőben.
Ha a rendszereket ki kellett terjeszteni vagy ki kellett cserélni, Húsvét, Pünkösd vagy Karácsony körüli napokat jelöltek ki. A következő hétfőn már mindennek működnie kellett. Hans: "Abban az időben a Borstlap család mindig eljött, hogy megnézze a munkát. Amikor a munka elkészült, mindenki kapott enni." Születésnapok alkalmával az alkalmazottak egy VVV kupont kaptak és ha lehetséges volt, ezt személyesen vették át John Borstlaptól. Különleges alkalom volt az éves karácsonyi ünnepség és a szabadtéri grillsütés nyáron.
Kivételes alkalom, hogy ezek az emberek a Lauren Janssensstraat utcában találkoznak ezen a hétfőn. Ők már nem itt szoktak találkozni, hanem a Fabory idősek klubjában. Ennek jelenleg már majdnem száz tagja van. A koronavírus időszakát leszámítva szeretnek összejönni egy italra a tilburgi Oude Markt-on. A Fabory hetvenöt éves évfordulója remek alkalom volt a közös visszatekintésre és ez a négy ember éppen ezt teszi. A Fabory-nál eltöltött idejük alatt meleg, családias kapcsolat alakult ki köztük.
